Stressz1

Az elhízás jellegzetesen a jóléti társadalom terméke. Míg a 19. században az elhízottak aránya elenyésző volt, addig a 20. század során a nyugati népesség körében a túlsúly gyakorisága tízévente kb. 5%-kal nőtt. Mára az USA népességének 70%-a, a magyar népességnek a 60%-a túlsúlyos vagy elhízott. Különösen aggasztó, hogy az elhízás már gyermek és pubertáskorban is elterjedt.

Az elhízás és a stressz összefüggéseit vizsgálva kísérleti személyeket szociális stresszhelyzetnek tettek ki (nyilvános beszédet kellett mondaniuk), és választhattak a különféle ételek közül. A magas stressz-szintet mutatók az édes-zsíros, azaz nagy energiatartalmú ételekből fogyasztottak többet. A nyugati étrend a stresszhatástól szenvedőknek tálcán kínálja a nagy energiájú ételek fogyasztási lehetőségét.

Számos követéses vizsgálat próbálta igazolni, hogy stressz hatására az emberektöbbet esznek, és ezért híznak el. Valójában ez csak részben igaz. Egy vizsgálatban 158 személyt követtek 84 napon át. Mérték a napi stresszt és az elfogyasztott étel mennyiségét. Voltak, akik stressz hatására csökkentették, voltak, akik növelték táplálékbevitelüket. Egy további vizsgálatban egyetemista lányok 80%-a tapasztalta, hogy vizsgaidőszakban a stressz hatására változik az étvágyuk, 60%-uk étvágynövekedést, 40%-uk pedig étvágycsökkenést tapasztalt. Úgy tűnik tehát, hogyszemélyiségfüggő, ki eszik stressz hatására többet és ki kevesebbet.

Stressz hatására az emberek valóban elhíznak. A stressz egyeseknél mégis elhízáshoz vezet függetlenül attól, hogy többet esznek-e vagy sem. Akik már eleve túlsúlyosak vagy elhízottak, a vizsgálatok szerint stressz hatására tovább híztak, de akik soványak, azok ugyanazon stressz hatására inkább fogynak. Az elhízottak tehát nem feltétlenül esznek többet. Egy finn ikervizsgálatban a fokozott szorongáshajlam 6 év alatt jelentős túlsúlyhoz vezetett. Azonban a követés 15. évének végére a szorongók és nem szorongók közti súlykülönbség eltűnt: azaz a nyugati étrend a nem szorongókat is „felzárkóztatta". Felvetődik tehát a kérdés, hogy a stresszen túl milyen idegi-hormonális folyamatok magyarázzák a hízást?

Stressz2

Jól ismert, hogy a krónikus stressz a hipotalamusz-hipofizis-mellékvese tengely fokozott aktivitásával jár, amelynek egyik végterméke a jól ismert stresszhormon, akortizol. A folyamatosan magas kortizolszint egyik következménye a komoly hasi és viszcerális elhízás, valamint az inzulinrezisztencia (a betegek fele 2-es típusú cukorbeteggé válik). Viszcerális zsírnak nevezzük a belső szervek körül vagy például amájban kialakuló zsírraktárakat. A viszcerális zsír azért veszélyes, mert gyulladáskeltőés inzulinrezisztenciát fokozó anyagokat termel.

A stressz viszcerális zsírt növesztő hatását jól illusztrálja egy finn vizsgálat, amelyben egypetéjű ikreket követtek sok éven át. Az évek során a nagyobb krónikus stresszben élő ikertestvérekben 3-szor nagyobb tömegű viszcerális zsír alakult ki, mint a nyugis életet élő testvérekben, míg a bőr alatti zsír tömegében csak 40% volt a különbség. Mivel a genetikai különbség ez esetben kizárt, a viszcerális zsírban mutatkozó óriási különbséget elsősorban a stresszhormonok hatásával magyarázhatjuk.

Marad a végső kérdés, mit tegyen az, aki folyamatosan stresszben él? A mindennapi stressz – a szélsőséges stresszhelyzetektől eltekintve – a világ észlelési módjából, s nem feltétlen a dolgok állásából fakad. Amit biztosan megtehetünk: ha a világon nem is, de saját hozzáállásunkon biztosan változtathatunk.

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
A teljes cikk a www.tenyek-tevhitek.hu oldalon olvasható

www.paramedica.hu